India nem szereti a Nobel-díjasait. Ahogy a többi Dél-Ázsia sem

A dél-ázsiai díjazottakat elcseszett módon kezelik otthon, mintha nemkívánatosak lennének, legjobb, ha megszabadulnak tőlük. Idén némileg vegyes volt a válasz.

Abhijit Banerjee,Abhijit Banerjee Nobel-díj, 2019-es közgazdasági Nobel-díj, 2019-es Nobel-díj india, india Nobel-díjasok, indiai expressz hírekA Nobel-díjas Abhijit Banerjee. (Fájl/AP)

A Nobel-díjak kihirdetésekor az indiaiak minden évben panaszkodnak, hogy megfosztották őket a kellő elismeréstől. Ám amikor egy indián, például Abhijit Banerjee Nobel-díjat kap, az indiánok összességében nem büszkék rá. India nem szereti a Nobel-díjasait. Ahogy a többi Dél-Ázsia sem. Pakisztán és Banglades is szidja és lekicsinyli díjazottjait. A dél-ázsiai díjazottakat elcseszett módon kezelik otthon, mintha nemkívánatosak lennének, legjobb, ha megszabadulnak tőlük.

Idén némileg vegyes volt a válasz. Általában az értelmiség progresszív rétegei ujjongtak, amikor a díjat Abhijit Banerjee-nek ítélték oda, Esther Duflóval és Michael Kremerrel együtt. Bár voltak szembetűnő kivételek.

A bengáliak úgy érezték, különös okuk van a büszkeségre. Banerjee, bár most amerikai állampolgár, bengáli. A bengáliak a 10 indiai Nobelisták közül ötöt állítottak elő, kezdve Rabindranath Tagore-ral 1913-ban, a két külföldit – Ronald Ross-t 1902-ben a malária-parazita felfedezése miatt, és Teréz anyát 1979-ben. A másik kettő Amartya Sen 1998-ban és Banerjee 2019. A három madrasi (ma Chennai) díjazott közül az első, Sir CV Raman, aki 1930-ban megkapta a fizikai Nobel-díjat, Kalkuttában dolgozott. Míg Tagore volt az első ázsiai, aki megkapta a Nobel-díjat (irodalomért), Raman volt az első ázsiai, aki megkapta a tudományok terén. Mindkettőnek bengáli kapcsolata volt.

A bengáliak arra is emlékezhetnek, hogy amikor Abdus Salam, a pakisztáni fizikadíjas Indiába érkezett, a felosztás előtti fizikatanárához, Anilendra Gangulyhoz ment Kalkuttába. Salam Ganguly kezébe adta Nobel-érmét, és azt mondta: Uram, ez a tiéd, nem az enyém. A szerénység elhallgatja a bengáliakat, nehogy hitelt kérjenek a Nobelért.

Míg a miniszterelnök és jeles személyek galaxisa köszöntötte Banerjee-t, a tudományos élet és a közélet nagy nevei – köztük az uniós miniszterek – trollkodták és tréfálták az idei Nobel-díjast és alapművét, amely a közgazdászok körében tapasztalható globális trend része. a szegények. Mindez azért, mert Banerjee nem támogatta a demonetizálást, bírálta a GST végrehajtását, és bizonyítékokon alapuló szegénységcsökkentési javaslatait, köztük a minimáljövedelem rendszerét, a BJP-n kívüli pártok is dicsérték.

Noha Nobel-díjának tapsa kiadós, Banerjee vitatható, hogy a szegények választására összpontosít, szemben a szegénység strukturális okaival. Ez ideológia, megközelítésbeli különbség, és olyasmi, ami őt és társait érinti, bár a közpolitikát érinti. Ez nem ok arra, hogy a Nobel-díjával kapcsolatban dühös legyen. Ahogyan Amartya Sen és Raghuram Rajan, nézeteltéréseik ellenére, tudnak civilek lenni, párbeszédet folytatnak és időnként támogatják egymást, Banerjee társainak most is gátlástalanul tapsolniuk kell neki, ahogy azt néhány baloldali, különösen a JNU-ból származó tették. Valójában az a tény, hogy a JNU-ból származott, sok tapsot és támogatást szerzett Banerjee-nek az egyetemeken és a gondolkodó osztályon. Mindenekelőtt, ha a szegénységre összpontosít, módszerétől függetlenül a szíve jó helyen van.

Banerjee Nobel-díja sokkal hízelgőbb választ kapott otthon, mint Amartya Sen vagy Kailash Satyarthi, akik 2014-ben a pakisztáni Malala Juszufzaival együtt részesültek a békedíjban.

Sen indiai filozófus-közgazdászot szidalmazták Narendra Modi kritikájáért – amiért 2002-ben az ő felügyelete alatt gyilkolták meg a gudzsaráti muszlimokat. Sen szókimondóan beszél az identitás és az akadémiai szabadság kérdéseiről, és a többségi erők ezt nehezményezik. Ahelyett, hogy tisztelték volna, értékelték volna és a nemzeti érdekek érdekében hasznosították volna, Sent kiszorították a Nalanda Egyetemről. A Sen elleni szidalmazás és rágalomhadjárat talán alábbhagyott, de folytatódik.

Satyarthi és Malala nem volt ok az ünneplésre sem Indiában, sem Pakisztánban. Távol az otthonuktól, a december közepén tartó skandináv télen a havas Oslo életre kelt a díjhoz kapcsolódó rendezvényekkel, ahol Satyarthi és Malala volt a város pohárköszöntője. A gyermekjogokkal kapcsolatos munkájukért egyként tisztelték őket, az India és Pakisztán közötti kapcsolatokat jelző ellenségeskedés nyoma nélkül. De Indiában sokan, köztük a kormányban is, úgy érezték, ez nem megtiszteltetés, mivel a középpontban a gyermekjogok állnak, ahol India gyenge eredményeket ért el.

Malala, akit a szélsőségesek arra kényszerítettek, hogy életéért külföldre meneküljenek, még csak egy ujjongást sem váltott ki Pakisztánban. Nyugaton élve szerzett ellenségei otthon, ahol az iszlámellenes erők ügynökeként tekintenek rá. Sajnos nem volt keresett Dél-Ázsiában sem.

Satyarthi és Malala jóindulatú elhanyagolása a pakisztáni Abdus Salam és a bangladesi Grameen Bank alapítója, Muhammad Yunus otthoni elhanyagoltságához képest nem ad okot a vigaszra. Valamennyire Senhez hasonlóan Yunusnak is nehéz dolga volt Bangladesben: szidalmazta, többek között Sheikh Hasina miniszterelnököt is, és kiszorították a munkáját megtestesítő ikonikus intézmény igazgatóságából, amely világszerte inspirálta a mikrohitel mozgalmat. Pakisztán nem volt hajlandó elfogadni Salamot, a világ egyik legnagyobb fizikusát a magáénak, mert ahmadija volt – egy kiközösített muszlim kisebbség. Pakisztán megtagadta Salamot és Malalát is.

Hideg vigasz, hogy az indiai díjazottakat nem hagyják a homályba (mint például Salam Pakisztánban vagy Yunus Bangladesben), amikor Dél-Ázsia ilyen aljas módon bánik világszerte elismert eminensiseivel.

Ez a cikk először 2019. november 1-jén jelent meg a nyomtatott kiadásban „Nem szeretett díjazottjaink” címmel. Az író független politikai és külügyi kommentátor. 2014-ben meghívták a Nobel-békedíj átadására Oslóba.